Harmadik rész / Svájci tekergés

A mesélés itt ér véget, mostantól nézzük objektíven a képet…

Mivel Svájc egy elszigetelet, egyedi ország, megkövetelei a komolyságot. Lévén, hogy szuverén állam és azon belül is állam szövetségi forma van kikiáltva, rögtön érezhető, hogy valami különleges helyen járunk. Kantonokból áll és minden kanton saját életet él. Kicsit olyan ez mint az USA-ban, ahol az államok törvényei, adózása és egyéb rendszere aszerint különbözik, hogy a helyi politikai/törvény hozó szervezet mit tart jónak és szükségesnek.

Miután Konstanzban letoltam Zsiráfot a kompról, egyből a nyeregbe pattantam, hogy meg se álljak Zürichig, ami úgy 70km re volt onnan. Kb. 3 km múlva értem el a Német-svájci határt. Felkészülten érkeztem, ugyanis csak emiatt a határ átlépés miatt hoztam magammal az útlevelem. Fölöslegesnek bizonyult, az őrök rám se hederítettek, úgy tekertem el mellettük. Majd próbáltam belőni a helyes irányt, amikor egy elég jó tempójú bingást vettem észre úgy 200 méterre tőlem jobbra fordulni. Valami azt súgta, utána kell erednem. Miután elkaptam, megkérdeztem Zürichbe tart e, amire igennel felelt. Ettől kezdve együtt robogtunk és felváltva segítettük egymást. Az első perctől szót értettünk Andreassal, aki Német, de Zürichben dolgozik. Elmesélte, hogy már járt keleten bringával, ami nem kis meglepetést okozott, ugyanis mielőtt elhatároztam, hogy ezt a nyarat európai országok meglátogatásával töltöm, én is keletre akartam menni. Kb 20 percnyi duruzsolást követően kezdtünk elhallgatni és az útra koncentrálni. Másodjára tekerhettem az indulás óta társaságban, ami fizikálisan nagyon megkönnyíti az utazást. A tempó 10-15 km/h val gyorsul fel átlagosan, ami igazán élvezetesé teszi a bringázást. 35km/h alá nem esett az óra mutatója, még ha emelkedő is volt, viszont sima szakaszokon az 50 es utazó sebessség tűnt ideálisnak. Így tettünk meg 70 km-t, ráadásul egy harmadik taggal is kiegészültünk az utolsó 20 km-en, ami igazi versenyzésre buzdított. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora távot le tudok sprintelni úgy, hogy közben fülig érő vigyorral előzgetjük egymást.

 

P1060454

Andreassal, Zürich felé

P1060456

Tempó

P1060462

Az első három első helyezett /Zürich/

Kb. 2 óra alatt tettük meg a Konstanz-Zürich távot.  Elbúcsúztunk egymástól és szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába. Én Bobekhez tartottam a Kernstrasséba, ezért belőttem az IGO-t, hogy biztos oda találjak. Sokat nem késtem, mindössze fél órával érkeztem később a pár nappal azelőtt megbeszélttől. Pontosan 180 km el mutatott többet az órám a reggeli álláshoz képest. Eddig ez életemben a leghosszabb táv, amit egy nap alatt letekertem. Még órákig fel voltam spanolva a tempó és a társaság miatt, úgyhogy nem volt nehéz váltani és Bobekkal a Zürichi éjszakába csöppenni…

P1060476

Drága barátom, Boobec

P1060467

He believed he could fly

P1060469

Aznap Anglia is pályára lépett a foci vb-n

 

Másnap dél körül tértünk magunkhoz, de így is csak 7 órát aludtunk. Gyors kajálást követően elmentünk egy meglepetés helyre, amit Bobek tartogatott a számomra. Nagyon eltalálta mi kell nekem, ugyanis egy fürdőbe vitt, amit a testem hálásan megköszönt. Egy régi sörfőzdét alakítottak át extra vagáns, 3 szintes Spa-vá, amit termál víz táplált. Órákig döglöttünk a különböző medencékben. Aztán mielőtt a habszifonon meghúztuk volna a ravaszt és a tetőre mentünk volna, kiderült tilos a fotózás, így a következő pár képhez a gépet szuper titkos üzemmódba kellett állítani…

 

P1060496

Folyosói enteriőr  No.:1

P1060495

2

P1060498

3

P1060503

Csillár a fürdőben

P1060506

A legfelső szint a tető, ahonnan látni egész Zürichet és a környező hegyeket, míg mi a termál vízben rotyoghatunk

P1060486

Bobek mennybe menetele

 

Mivel másnap új hét kezdődött Bobeknek munkába kellett mennie én pedig bringával elmentem várost nézni.

P1060489

Gugli épület

P1060518

Zürichi tónál a könnyített Zsiráf

P1060521

2 jó úszó

P1060517

Amúgy a hattyú itt hivatalos életmentő a.k.a Dévid Hattyúlhoff

P1060525

Fura a svájci élet

P1060535

Zürichnek van egy kis posztszocialista hangulata, amit az épületek és a boltok tükröznek vissza. Ki gondolta volna…

P1060540

Szent Jakab templom /Zürich/

P1060537

Ugyanaz, belűlről.

Este még megterveztem a másnapi útvonalam és kedden el is indultam Bernbe. Igazából az egyik legérzékenyebb pontja a hosszú távú bringázásnak és bármilyen utazásnak, megtalálni a számunkra legmegfelelőbb utat. Bár ha jobban meggondlom ez a hétköznapokra is igaz, sok múlhat azon, miként döntünk a saját sorsunk felől…keróval ez kicsit még pontosabb odafigyelést igényel, mert kis figyelmetlenséggel sok plusz kilómétert lehet begyűjteni és ez nem egy videójáték ahol pontokat és extra életet kapunk érte, viszont energiát veszítünk. Ha azonban ez mégis bekövetkezik, nem szabad zokon venni, mert az idegeskedés még több energiát vesz el tőlünk és nyilván való, itt a legnagyobb hangsúly az erő folyamatos és jó beosztásán van.

Szóval vissza térve a helyes út kiválasztására, nincs könnyű dolgunk, ugyanis minden út Rómába vezet. Ám nem mindegy, hogy merre. Célszerű mindig a folyókat követni, ahogy ezt már Bear Grylls is megmondta. Viszont felmenni egy hegyre sokkal másabb képet ad. Tehát itt el kell dönteni mi a fontosabb, az hogy haladjunk, vagy az amiért jöttünk, látni minél többet. Én a látvány mellett voksoltam a biciklis úrnánál, úgyhogy  nem az Aare partján, hanem az Alpok kisebb emelkedőin tekertem Bernig. Kemény volt és hosszú, mint régen a katonaság…

P1060551

Egy ideig Luzern felé vitt az út

P1060547

Egy kis gyümölcs cukorért mindig érdemes megállni

P1060557

A biciklis infrastruktúra miatt sem kell szégyenkezniük a Svájciaknak

P1060556

Meg úgy egyáltalán semmiért

P1060559

Van bukósisakom is /köszi Kóbesz/

P1060565

Többnyire az emelkedőket lejtő követi…

P1060562

Ez csak egy vasútállomás, nem a Tatuin

P1060569

Itt egy rakás héjja játszott a szélben, de a fényképezőt nem csípték

P1060575

Ez a pillanat sok erőt adott

P1060574

Vacsoráznak a bocik

P1060577

Már nem sok van Bernig és a viharig

P1060585

“350 méter múlva fordulj jobbra. Érkezés a célhoz a jobb oldalon”

 

Másfél óra késéssel érkeztem meg Gabeszhoz Bernbe. A sok felfele tekerés teljesen kivett, az utólsó 12 km-en többször eszembe jutott, hogy felhívom jöjjön értem, de végül valahogy csak beértem.  170 km kb 2000m szinttel. Nem kertelek, bevallom párszor lefelé görbült a szám és a végén már 300 méterenként meg kellett álljak, annyira nem ment a 40 kilós bicajjal a felfele hajtás. Aztán új vendéglátóm gyorsan kárpótolt egy kiváló üveg hideg sörrel, ami még mielőtt felbontottam vérré vált bennem. Vacsora közben kis csacsogás, majd zuhany és alvás következett.

Reggel mikor felébredtem Gab már elhúzott dolgozni.

P1060586

Gondolta folytatja az útjelző táblás megoldást, amit az út során már jól megszoktam

 

A történethez hozzá tartozik, hogy 2 napja jött vissza Budapestről. Ezt csak azért említem meg, mert otthonról egy nagyon fontos küldeményt hozott nekem, aminek eljutása bátyám és Pixie barátom közreműködését is nagyban igényelte. Ha itt nem kaptam volna meg, a következő hetekben ez biztos nem is változott volna, ugyanis Bern volt az utólsó tervezett szállás. Sátorba meg, amit sokszor én sem tudok hova húzok fel, nem kézbesít a “FedEx”. Szóval ezúton is nagyon köszönöm nektek az összehangolt segítséget!!! Ez nagyon kiadta.

Berni első napomat szinte teljes egészében a lakásban töltöttem. Jól esett enni egész nap és ismerőseimmel beszélni a neten. Este azért kicsit kimozdultunk.

Következő nap hasonlóan kezdődött, ám ez volt az a nap, amikor a blogot, amit most olvastok, sikerült végre egyenesbe hoznom. Főztem is, mostam is, elláttam háziasszonyi teendőimet. Délután hamarabb befutott Gabesz és elmentünk az Aare folyón lévő strandra. Pazar hely, potom 4 frankos belépővel.

P1060590

Figyelj haver, nemsokára apuka leszek. Nem érek rá fotózkodni, gyerünk fürödni

Volt pár medence is, de mi a folyót választottuk, ami max. 17 fokos lehetett. Inni lehet belőle és olyan gyors sodrású, hogy szörfözni lehet rajta. Ki is próbáltuk, hatalmas élmény, ahogy olyan gyorsan visz a víz, hogy röhögve hagynánk le Michael Phelpset 100 méteren, de lehet még Ben Johnsonnak is nehezére esne utól érni a parton.  Majd az ugró deszkákról csapattunk néhány szallert és pinpongoztunk is párat, mire eleredt az eső.

Este bementünk a városba szétnézni és ha már ott voltunk megnéztük az Uruguay Anglia meccset. Go Uruguay! Nem volt nehéz dolgunk, mindenhol kivetítők és óriás tv-k voltak kitéve. Hazafelé kattintottam párat a gépen.

 

P1060600

Gabbal, Bernben

P1060596

A daruk a város részét képezik

P1060617

Mondom na

P1060604

Villamos vezetékek

P1060608

Enni kell

P1060610

underground

P1060618

Házikó

P1060615

Svájci parlament. Valamit jól csinálnak odabent…

P1060620

Szeretjük az utakat

 

Útól értem magamat, ez a mostban van. Ma még elmegyek az Einstein múzeumba, aztán holnap reggel útra kelek ismét és az estét már Franciaországban töltöm. Felmegyek Bázelig ahol vissza állok az Euro Velo 6 os útra, amin Váctól Passauig jöttem, de az már messze van mögöttem. Orleansig fogom követni a folyókat először a Rajnát, majd a Loiret…net fügvényében folyt.köv.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reklámok

Harmadik rész / Svájci tekergés” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Jó volt olvasni. nagyon irigyellek! csak igy tovabb. kíváncsi vagyok a további történetekre!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s